Sokan találkozunk a külterületi, a mezőgazdasági művelés alatt álló földek megközelítését szolgáló utakkal kapcsolatos problémákkal. Ezek közül az egyik leggyakoribb, hogy az ilyen utak vonalvezetését egyesek gyakran önkényesen megváltoztatják, "elszántják" a korábbi nyomvonalat, lekerítik, kvázi kisajátítják ezeket a dűlőutakat. Ezzel más gazdákat megfosztanak attól, hogy megközelítsék földjeiket, a vadászokat pedig akadályozzák a lesek megközelítésében. Vizsgáljuk meg, hogyan lehet kezelni az ilyen ügyeket a jog eszközeivel. Előre bocsátom, hogy függetlenül a jogszabályi előírásoktól, az ilyen ügyekben is a józan ész, a bölcs belátás, a kölcsönös engedmények lennének azok, amelyek a leghatékonyabb, kompromisszumos megoldást jelenthetnék.

Hogyan kezdjünk el megoldani egy olyan problémát, ami egy-egy dűlőút önkényes megszüntetéséből, áthelyezéséből fakad, és mások mező- vagy erdőgazdálkodási, vadgazdálkodási tevékenységét akadályozza? Először is azt kell tisztázni, hogy az adott út létezik-e valójában és ha igen, akkor kié annak tulajdonjoga. Ilyenkor sajnos a "köztudomású tények" (pl. már a dédnagyapám is azon az úton hajtotta a lovaskocsit) sajnos nem elegek. Segítségül kell hívnunk a közhiteles ingatlan-nyilvántartást, vagy valamilyen olyan nyilvános állami térképi adatbázist, amely a külterületi ingatlanokat jól szemlélteti, és amelyen beazonosíthatjuk a keresett utat (pl. ilyen térkép lehet az Országos Erdőállomány Adattár adatait használó térkép, a MePAR térképek, a Természetvédelmi Információs Rendszer térképei, stb.), de mindenekelőtt a közhiteles ingatlan-nyilvántartási térkép az,amely segítségünkre lehet. Ehhez bármelyik járási kormányhivatalban (leánykori nevén: Földhivatal) hozzáférhetünk, és segítséget kaphatunk az adott ingatlan (az út) beazonosításához. Ha ez megvan, és tényleg létezik az út azon a helyen, ahol a természetben is található, már fél sikert elértünk, a következő feladatunk, hogy kiderítsük, kinek a tulajdonában áll az adott ingatlan.

A tulajdonjogi kérdéseknél azért nagy eséllyel önkormányzati tulajdonú utakba fogunk botlani, tekintettel arra, hogy a földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény 12/D. §-a a volt szövetkezeti földhasználattal érintett (a legtöbb külterületi út ilyen) út tulajdonjogát az adott települési önkormányzathoz rendelte. Ez alól kivételt képeznek a védett természeti területekhez (természetvédelmi területeken, tájvédelmi körzetek, nemzeti parkok) tartozó utak, amelyek a nemzeti park igazgatóságok vagyonkezelésébe kerültek. Vannak természetesen ezek mellett olyan külterületi utak is, amelyek nem minősülnek önálló ingatlannak, hanem más önálló ingatlannak egy ún. alrészletét képezik, és így a többi (pl. szántó vagy legelő) alrészlettel képeznek egy ingatlant és tartoznak egy tulajdonoshoz. Ilyen út alrészletet is tartalmazó ingatlanok állhatnak mind magán, mind állami tulajdonban. Utóbbiak kapcsán megjegyzem, hogy a 2015 ősze óta zajló "Földet a gazdáknak!" Program keretében az állam (a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet) is számos ilyen utat értékesített, tehát több száz ilyen ingatlan - és így utak - kerülnek magántulajdonba ezekben a hónapokban.

Honnan tudjuk meg, hogy az ingatlannak ki a tulajdonosa? Az egyetlen hiteles forrás az ingatlan-nyilvántartás: ha beazonosítottuk az ingatlant, megvan annak helyrajzi száma, a tulajdonos adatait már könnyen megtudhatjuk. Ehhez vagy egy Ügyfélkapu-regisztráció szükséges (ahol ingyenesen kérhetünk le tulajdoni lapokról kivonatolt adatokat), vagy a már említett járási kormányhivatalban tudunk tulajdoni lapot lekérni, illetve bármely helyen, ahol TakarNet-hozzáféréssel rendelkeznek (pl. ügyvédi irodákban, közjegyzőknél, stb.).

Azt tehát már kiderítettük, hogy a vizsgált út a valóságban létezik-e és ha igen, akkor az állami, önkormányzati vagy magántulajdonú-e. Ettől függően tudunk továbblépni. Ha az út a közhiteles ingatlan-nyilvántartás szerint nem létezik, és az az ingatlan-tulajdonos kerítette be/szántotta el, akinek a földjén keresztül megy, úgy jogszerűen nem nagyon tudunk semmit tenni, ha a tulajdonos nem akarja. Persze az egyezség itt is megoldás lehet: szolgalmi jog alapítása, bizonyos mértékű kártalanítás fizetése a tulajdonosnak, illetve az önkormányzat élhet az ún. út-lejegyzési jogával, ami kisajátítást és egy új út kialakítását jelenti (persze ez mind költséges és kell hozzá a legfontosabb, a szándék is, mind a tulajdonos, mind az önkormányzat részéről). Ha ilyen magántulajdonon áthaladó utat használunk, tudjunk róla, hogy ezt csak a tulajdonos engedélyével tehetjük, egyébként a jogtalanság talaján járunk minden egyes áthaladáskor. Természetesen a tulajdonosnak jogában áll lekeríteni, felszántani, stb. az ilyen utakat.

Ha az út önkormányzati tulajdonban áll és valaki az ilyen úton való közlekedést akadályozza bármilyen módon, az biztosan jogellenes cselekményt követ el. Az ilyen jogsértések ellen többféleképpen is fel lehet lépni. A legegyszerűbb a jogos önhatalom (pl. az útra helyett kövek félregörgetése), amellyel biztosítani tudom saját tulajdonom megközelítését, a munkavégzésemet, stb. Ha ez nem segít, akkor is nagyon fontos, hogy jogszerű eszközökkel vegyük rá az út "bitorlóját", hogy hagyja abba ezen magatartását. Állami és önkormányzati tulajdonú utaknál a tulajdonosnak is alapvető érdeke és feladata, hogy fellépjen az ilyen magatartásokkal szemben (hiszen extrém esetben, ha valaki 15 évig szakadatlanul sajátjaként használ egy ingatlant, azt akár elbirtoklás jogcímén is megszerezheti, ami nyilvánvalóan nem lehet egyik tulajdonosnak sem az érdeke). A legegyszerűbb a jegyzőtől birtokvédelmet kérni, ami praktikusan akkor megoldás, ha a szomszédom az, aki az út elzárásával engem zavar a birtoklásomban. A jegyző ilyenkor eltilthatja a zavaró felet a magatartásától, ugyanez az eljárás a bíróság előtt is kezdeményezhető, illetve folytatódhat. Nem szomszédként szintén a jegyző az, akihez első körben javasolt fordulni önkormányzati tulajdonú utak esetében. A jegyző különféle szankciókkal fenyegetve is rá tudja venni a jogellenes magatartást (útlezárást) folytatót a zavarás abbahagyására. Sajnos olyan esetekről is tudunk, amikor a zavaró fél éppen az aktív földművesként is tevékenykedő helyi polgármester, aki egyben a jegyző feletti munkáltatói jogok gyakorlója. Ilyenkor sem kell megijedni, a jegyző kizárását kell kérni az eljárásban, és más település jegyzője fog eljárni az ügyben.

Ha pedig állami tulajdonban áll az út, amelyet elzártak, mindenképpen érdemes a tulajdonosi joggyakorló szervezet (jellemzően a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet) felé jelzéssel élni, aki tulajdonosként birtokvédelmet kérhet vagy egyéb eljárást kezdeményezhet. Az állami tulajdonú földeknek kb. 98%-a valamilyen módon hasznosított, így előfordulhat, hogy pl. az állami föld haszonbérlője zár el egy olyan utat, amely ugyan állami tulajdonú, de ő annak nem bérlője. Ebben az esetben is az NFA-hoz kell fordulni, hiszen egy ilyen magatartás miatt akár a 20 éves haszonbérleti szerződését is elbukhatja az érintett bérlő. Gyakori továbbá, hogy egyes utak kezelési, fenntartási feladatait a tulajdonos másnak átengedi. Ez gyakori pl. szőlőtáblák közti utak esetében, amikor az adott hegyközség felelős az út fenntartásáért. Ilyen esetben a hegybíró az, aki felé érdemes jelezni az utakkal kapcsolatos bármilyen problémát.

A fentiekhez képest természetesen számos további tulajdonjogi-földhasználati variáció elképzelhető, amely nagyban bonyolítja a jogszerű megoldás megtalálását, de mivel az ilyen jogsértő magatartások több más ember érdekeit is sértik, összefogással mindig megtalálható az optimális megoldás. A legfontosabb, hogy merjünk segítséget kérni, használjuk az ingyenesen elérhető adatbázisokat és mindig a jogszerű megoldásra törekedjünk, akármilyen útakadályba botlunk.