Melyiket vegyem? Yukon Point vs. Delta Titanium RoH

Mivel két, fontos modellről van szó és nem állt rendelkezésre független teszt, ezért még 2013 Novemberében összehasonlítottuk az alsó-középkategória két legkedveltebb, 8x56-os keresőtávcsövét. A fehérorosz gyártó Yukon Point 8x56 tetőélprizmását vetettük össze nappal, szürkületben és Holdvilágnál, huszontól negyvenes korosztállyal a lengyel Delta Optical, szintén tetőélprizmás Delta Titanium 8x56 RoH modelljével.

Point_VS_Delta.jpg

Fontos megjegyzés: Ez a cikk most frissült, többek között mert a korábbi verzióban felrótták, hogy úgy tűnt, mintha a Yukon Point-ra lett volna kihegyezve. Annyit el kell ismerünk, hogy valóban volt egyfajta lelkesedés a Point megjelenésekor, mert szerintünk tényleg egy nagyon praktikus és kellemes árú távcsövet hozott ki a Yukon Advanced Optics. Másik oka a frissítésnek, egy időközben megjelent távcső teszt, amit az alábbiakban leírtak okán erős fenntartásokkal kezelünk. A szerintünk kifejezetten Delta marketing "távcsőteszt" esetében több probléma is felmerült. Ha csak annyit érünk el a frissítéssel, hogy pár dolog végül a helyére kerül, akkor már volt értelme dolgozni.

Teltek-múltak a hónapok a Yukon Point és Delta Titanium RoH összehasonlítása óta, mikor egyszer csak a weben felleltünk egy friss, 2014-es "távcső tesztet". Nem is akármilyen teszt született, mivel a Deltát gyakorlatilag az égbe emelte, míg a Yukon a porba hullt. Bizony, bizony, jól érzi a kedves olvasó, hogy nyilvánvalóan és erősen kilóg a lóláb!

lóláb_1.jpg

Egyrészt a fellelt teszt annak a szombathelyi Tóth Attila László-nak a bábáskodásával született, aki még véletlenül sem független, hanem Delta Optical viszonteladó. Másrészt a teszten egyetlen márka importőre volt csak jelen, konkrétan a Delta Optical magyarországi importőre. Innentől kezdve érthető fenntartásokkal kezeltük az eseményt és az eredményt egyaránt. Különösen az eredményt!

Linkek, a kifogásolt teszthez és értékeléshez:
TAL "Távcsőteszt"
TA
L "Eredmények"

Az "eredményeket" azóta már hiába keressük, ugyanis Tóth Attila László a cikkünk hatására törölte őket. Valami furcsa oknál fogva, mit ad Isten, azaz hogy-hogy nem, elvtársak! :) A teszteredményekből például "megtudhattuk", hogy a Delta Titanium gyakorlatilag 99%-ban a Swarovski Optik 8x56 SLC teljesítményére képes. Pont mint egy Suzuki, ami 99%-ban Mercedes élményt nyújt. A legnagyobb konkurens pedig, a "Yukon Point 8x56-os esetében  már  szürkületben  látható volt, hogy a mezőny aljánál szerepel". Kész, ennyi, Yukon kiütve! Jöjjön mindenki Attilához Deltát venni és a régi TAL-ellenség, Swarovski Optikon is sikerült rúgni egy kicsit. Szóval a Suzuki majdnem Mercedes, a Skoda Fabia pedig nem rúg labdába. Értjük mi. Persze tesztelni mindenkinek joga van és véleményt alkotni is. A teszt minőségét pedig a tesztelő minősége -esetünkben szándéka is- határozza meg.

2008. évi XLVII. törvény
a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról

7. § (1) Megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely
a) - figyelembe véve valamennyi tényszerű körülményt, továbbá a kommunikáció eszközének korlátait - az adott helyzetben a fogyasztó tájékozott ügyleti döntéséhez szükséges és ezért jelentős információt elhallgat, elrejt, vagy azt homályos, érthetetlen, félreérthető vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre, vagy nem nevezi meg az adott kereskedelmi gyakorlat kereskedelmi célját, amennyiben az a körülményekből nem derül ki, és
b) ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas

Számunkra, vadászok számára a szürkületi használhatóság meghatározó. Ezért a mi céljainkra az egyik, de igen fontos jellemzője egy távcsőnek a szürkületi értéke vagy más néven "relatív fényesség index". A szürkületi érték pedig nem más, mint egy matematikai számítás eredménye. Nevezetesen az objektív átmérő (mm-ben) és a nagyítás szorzatának négyzetgyöke. Következés képen minden 8x56-os távcső szürkületi értéke = 21,16. Legalább is a matematika jelenlegi állása szerint. Ennek ellenére a Tóth Attila László-féle "teszt" szerint a Swarovski 8x56 SLC és a Delta Titanium 8x56 RoH bár közel azonos, addig a Delta konkurens Yukon Point 8x56 szürkületi értéke rendkívül alacsony. Tehát Tóth Attila László matematikája szerint a 21,16 kicsivel több, mint a 21,16, ami viszont jóval több, mint 21,16. A mi meglátásunk szerint pedig 21,16=21,16=21,16. Ez a lóláb nem csak kilóg, hanem teljes valójában mutatja meg magát, kifejtést nem igényel. Ha itt lenne most Besenyő Pista bácsi, akkor megmondaná, hogy "mi hülyeség, mi nem az!". Ha a távcsövek fényáteresztésére gondolt volna a "Mester", akkor nyilván azt is írta volna. Egy szakember értelemszerűen ismeri a saját szakmájának a alapvető szakkifejezéseit.

Sanyi-Tal.jpg

A teszttel kapcsolatos fenntartásainkat közöltük Szabó Sándorral is, a soproni, Castell Nova Kft. tulajdonosával és ügyvezetőjével (a cég leginkább BTC - Budapesti Távcsőcentrum néven ismert budapesti üzletük elnevezése miatt). Szabó Sándortól azt -az egyébként korrekt- választ kaptuk, hogy ez a teszt az eseményt szervező viszonteladójuk, Tóth Attila László nevéhez fűződik. Bár valóban ő is jelen volt személyesen, ennek oka az volt, hogy a tesztelt eszközök jelentős részét a Castell Nova Kft. biztosította, Ők nem felelősek Tóth Attila László kijelentéseiért, valamint hamarosan Ők is készítenek egy saját tesztet, amelyben a saját véleményüket fogják leírni. A BTC egyébként maga is forgalmazza a Yukon termékeit, így a Yukon Point keresőtávcsöveket is.

Egy budapesti kereskedő levele a "teszttel" kapcsolatban:

Ajánlom mindenki figyelmébe a vadászati szempontból legfontosabb  3 szempontot, mely összehasonlítási szempont a „tesztben”:

Kontrasztosság, képélesség, és szürkületi érték (már a megnevezés vicc). Nagyon fontos leszögezni: összesen majd 20 osztályzatot hasonlítunk össze modellenként! A Swarovski gyakorlatilag mindkét modellre kizárólag kitűnő minősítést kap, a Delta jó és kitűnő, minő meglepetés, a Point kap 1-1 kategórián belül 2,5-estől 4,5-esig mindent. Majd TAL szerint a "mezőny alján szerepel".

Felvetődő kérdés: kiket nem lehetett komolyan venni a tesztelők közül akkor amikor a Point-ot értékelték?? Azt az 4 személyt akik szerint a termék kiváló - jó, vagy az az 4 komolytalan, aki szerint közepes-elégséges? MINDEZ OLYAN TESZTELŐK VÉLEMÉNYE, AKIK AZ ÖSSZES TÖBBI MODELLT VAGY EGYHANGÚAN, VAGY MAXIMUM 1, de inkább 0,5 PONTOS HIBAJATÁRON BELÜL ÉRTÉKELTÉK! Mikor nem figyeltek? Akkor amikor a Deltát 4-5-re osztályozták egyetértésben, vagy akkor amikor a Yukon-t 2,5-4,5-ig teljes szórásban?

Felvetődik a kérdés hogy esetleg valami elfogultság mégis lehetett....ha semmi rosszat nem akarok feltételezni, akkor azt mondom hogy egyfajta megfelelési szándék az egyetlen jelenlévő importőrnek? A helyszínen jelen lévő TAL „kisugárzása”?? A pejoratív megjegyzéseit, el sem rejtett sugalmazásait olvasva nincs kétség, hogy ő merre elkötelezett. Ő is tesztelt? Mert akkor Isten irgalmazzon mindenkinek, aki nem Delta…..de attól is, hogy objektívnek tekintsük a véleményét. 1-2 megjegyzése, sugalmazása hozhatta az átlagtól eltérő értékeléseket….ha az eredményeknél megnézed a függőleges sorokat, akkor látható, hogy ugyan azon tesztelők véleménye a Point-ról majd minden kategóriában pozitív, és más tesztelőké egyöntetűen a lényeges szempontokból meglehetősen negatív. Jó lenne tudni, hogy Szabó Sanyi és TAL benne volt e a 8 tesztelőben? Ha igen az sok mindent megmagyaráz, és a teszt komolyságáról tovább nem is érdemes beszélni. Ha ők nem teszteltek, akkor ez nem áll fent, de a kérdések a szórást illető fenntartásom nincs megválaszolva.

Röviden: a „teszt” szakmailag és statisztikailag értékelhetetlen, vagy éppenhogy értékelhető (?), mert érezhető szándékot érzek rajta. Nem korrekt, mert az objektivitás látszatára törekszik,  de az objektivitás megdől azon, hogy a tesztelők egyes termékeket teljes, döbbenetes korrektséggel azonosnak ítélnek meg, másokat elképesztő szórással. Ahhoz hogy ez hihető legyen, okosabban kellett volna csinálni.

Majd ehhez a nyilvánvalóan befolyásolt helyzethez, hogy a látszata se maradjon a korrektségnek, jönnek TAL beszúrt negatív megjegyzései a Point-ról, és "véletlenszerűen" beszúrt pozitív megjegyzései a Delta-ról.  Ne csodálkozzon senki azon, hogy az a véleményem: ez egy tesztnek látszó fizetett reklám, de legalábbis 3-4 tesztelő „ismeretlen” motivációból elkövetett, csak a Point-ot (mint legfőbb konkurenst) sújtó, csak itt, csak ennél a terméknél látható markáns félreértékelése okán komolytalan „tesztszerűség”. Fontos látni: a csoporton belül kisebbségben voltak, de a „véleményük” a „tesztet” eldöntötte, TAL Mester körítésében pedig az interpretálás végképp bohózattá teszi az egészet.

KÉT ÜZENETE VAN - ÉS EZ A LEGFONTOSABB SUMMÁZAT:
1. objektív üzenet: A Swaro tökéletes távcső, de mivel nem engedheted meg magadnak ezért vegyél Deltát, mert  ugyan olyan jó (és persze töredékébe kerül).
2. szubjektív üzenet: "mezőny alja", "A SZAKÉRTŐ megmondja", "Ismét BIZONYÍTOTTUK, hogy ár-értékarányban a Delta Titanium termékek rendkívül jól szerepelnek" – masszív tudatformálás – ergó tesztnek álcázott reklám.


Térjünk rá akkor a saját meglátásainkra. Az anno első, kézbe vett Yukon Point modell szemrevételezés során is feltűnt, mennyire masszív a távcső. Az összeszerelés minősége jó, a tartósság egyébként is jellemzője az orosz (esetünkben tervezésű?) optikai termékeknek (Még ha ez is Kínában készül, ahogy a Delta Titanium RoH is. Bár ez utóbbi sem kínai tervezés, hanem lengyel. Valaminek a kínai eredete ma már önmagában nem jelent semmit, sőt!). Aktív vadászatra, outdoor-ra tervezték. Tudja, amit kell. Eddig egy, feltárt probléma jelentkezett a Pointokkal, mégpedig a visszahajtott, objektívet védő sapkát rögzítő mágnes korongocska ragasztása. Ugyanis hajlamos elengedni a mágnest. Csináld magad, pillanatragasztó a megoldás. Mágnes hiányában ez a probléma a Deltáknál nem áll fenn, viszont a rögzítés megoldásának tökéletlenségéből adódik, hogy nagyon könnyen elhagyhatóak az objektív védő sapkák. Sajnos a Delta RoH-nál már találkoztunk olyan, gyári csomagolású távcsővel is, ami eleve elvált, levált a borítással érkezett vagy az első néhány használat során vált el a távcső testétől annak borítása. Ezekben az esetekben az újra ragasztás segített, kicsit siethettek a gyárban vagy nem volt megfelelő mennyiségű, minőségű a gyári ragasztó. A Yukon Point esetében még nem volt ilyen tapasztalat, úgy tűnik a Pointnál erre jobban odafigyeltek. Persze a Deltából már jóval több került értékesítésre és a jövőbe mi sem látunk, mi hozhat még az idő a Yukon számára. 

Egyébként pont a Deltás kolléga mesélte egy beszélgetés során, hogy abban a gyárban, ahol a Pointok is készülnek, ott gyártották le a Lacerta 8x56-osokat is. A Yukon Point alapja ez a távcső lehet. Például ennek egy továbbfejlesztett változata, a Yukon TruColor bevonatos lencséiből, prizmájából felépülő távcső. Márpedig a Lacerta szériával nem volt baj. Sőt, Németországban Bauer néven elég sikeres és persze jóval drágább. Ezek alapján mi sem számítanánk garanciális problémára, viszont a mágnes gyári ragasztásának minősége tényleg baki. Apró, de baki.


Hasznos újdonság a Yukonnál és aki hagyott már el Delta Titanium objektív védő kupakot (sokan vagyunk), az különösen értékelni fogja a Yukon fix megoldását: -a lehajtott lencsevédő apró mágnesekkel, csendben rögzül is a távcső testén. Okos megoldás!

20140707_090039_280947.jpg

Nappali teszt során mindkét távcső képe szép, kontrasztos. Jók a színek, a Yukon Truecolor fantázianevű bevonatai jól vizsgáznak, azonban a Yukon esetén nem jelentkezik a Deltánál tapasztalható párna-torzítás. Ez egyébként csak a kép méretére van hatással, gyakorlati jelentősége szerintünk a vadászatban nincs. A Yukon optikai rendszere tehát egy picit precízebb. Nem, illetve kevésbé torzít (Esetleg kapott egy, ezt a torzítást kiküszöbölő, további lencse-tagot? Erről sajnos nincs információnk, szét pedig nem szedtük.). A Yukon Point-ban látott kép egy szőke, női  hajszálnyival mélységében talán megverte a Deltát, a térérzet jobbnak tűnt. A frissen kibontott tesztpéldányok esetén a Yukon a fókuszálhatósága finomabb, kellemesebb volt. Azonban ezt betudhatjuk annak is, hogy még nagyon új volt a Delta, nem volt még bejáratva. Tartós használat során, a későbbiekben ez még előny is lehet a Delta esetében.

DeltaOpticalTitanium8x56ROH_1.jpg A szürkületi teszt során, talán minimálisan, de a résztvevők esetén mindenki számára a Yukon nyújtotta a világosabb, jobb felismerést nyújtó képet. (Azóta egyik, anno a teszten részt nem vevő kollégánk jelezte, hogy neki például a Delta RoH tűnik egy kicsit jobbnak szürkületben. Szerk.) Persze ez sok mindentől függ, még a szemeink színétől is. Annyit jelenthetünk ki csupán, hogy szürkületi használhatóságban nincs számottevő különbség. Tehát lesz, akinek a Yukon Point adja a jobb szürkületi használhatóságot, más a Deltával fog jobban látni. A Hold felkeltével viszont egyértelműen a Yukon volt a használhatóbb, a szemkagyló okos kialakítása okán. A Yukon Point-on ugyanis a szemkagyló része egy-egy árnyékoló is, ami az oldalról besütő Hold fényét tudja kitakarni. Vadászként valószínűleg mindenki találkozott már azzal a zavaró jelenséggel, amit az oldalról, a távcső okulárjába bevilágító Hold tud okozni. A Yukonnál ezt megoldották. Apropó, szemkagyló. Kereskedői és felhasználói visszajelzésekből tudjuk, hogy a Delta RoH szemkagylója néha problémás. A szemkagyló rögzítőcsavarjai hajlamosak ugyanis kicsavarodni és eltűnni. Ez pedig a szemkagyló leeséséhez, elvesztéséhez vezethet.

9008_Point-56mm-(03)[1].jpg

Tehát itt van két, jó minőségű, masszív és kedvező árú termék. Mindkettő igen jó társa lesz az aktív vadászoknak, akik ütik-vágják, aztán ha eljön az ideje, cserélik a távcsöveiket. Ezért sokat sem akarnak rákölteni. A Delta erős a piacon, de a valamivel kedvezőbb árral az oroszok nyerhetnek, ez a kategória árérzékeny. Mindenesetre a nagyon jó ár-érték arány könnyen azt eredményezheti, hogy a Yukon Point alaposan megszorítja (vagy idővel akár le is letaszítja?) a trónjáról a Delta Optical Titanium szériáját az alsó-középkategóriában.

tit856r-3.jpg

Ha valaki most azt várta, hogy a kinyilatkoztatás szintjén adjunk egy mindent vivő tanácsot, csalódni fog. Nem tudunk ilyet adni. Véleményünk szerint mind a Yukon Point, mind a Delta jó távcső és maradéktalanul be fogják tölteni a feladatukat. Olyan égbekiáltó ostobaságokat viszont nem fogunk leírni, hogy majdnem Swarovski SLC, mert nem az! Ahogy a Suzuki sem Mercedes. Praktikumban, kis különbségekkel ugyan, de ha vadászatról van szó, szerintünk a Yukon Point-nak vannak előnyei. A Delta Titanium RoH viszont vonzó lehet a zöld, tényleg vadásziasnak ható műanyag borítása okán. Egyébként a borítás, a "fizimiska" is állítólag lengyel, azaz hazai tervezés lenne és ezt másnak nem is adják oda Kínában. Ebben azért egy kicsit elbizonytalanodtunk, mivel megtaláltuk az alábbi távcső családot. Ugyan nem 56-os és ED üveget specifikálnak, de elég szembeötlő:

SNYPEX_KNIGHT_8X50_mm_ED_BINOCULAR.jpg

Azt se felejtsük el, hogy azon közösségekben, ahol már sok a Delta, hajlamosabb az egyszeri jäger a többiek után menni és Deltát venni. Persze kinek a pap, kinek a papné. Ha más nem, majd a pénztárca eldönti. Tisztelt Importőrök, tessék hát a Vevők kedvében járni! :)

VTB