Béláim!

Két kérdés foglalkoztat mostanában. Az egyik, hogy a nyomtatott sajtó miért rombolja a saját hitelességét azáltal, hogy egyre több, szakmai hibáktól hemzsegő, nulla információ tartalmú írást közöl, többnyire PR cikknek álcázva. A másik, hogy szükségünk van-e fizetett megmondó emberekre?

belaj.jpg

Megmondó emberek mindig voltak. A megmondó emberekre szükség van. Tudod ő az, aki mindig megmondja a tutit. Béla egy ilyen megmondó ember. A régi idők Bélája állt a kocsma közepén, egy sörrel a kezében és mély meggyőződéssel osztotta meg a tudást. Szintén a megmondó ember egyik archetípusa az a Béla, aki a társas vadászat előtt gyülekező tagtársaknak mindig tartogat egy kis kinyilatkoztatást:

"Bizony mondom néktek, hogy RWS legyen a ti egyetlen lőszeretek, más lőszert pedig ne vegyetek! És a ti gumicsizmátok, melyben vadásztok, csakis Le Chameau legyen, más gumicsizmát pedig ne imádjatok! In aeternum, amen!" (Legújabb Szövetség, Béla apostol levele az Összegyűltekhez, 25:16)

Az internet korának beköszöntével a Béláknak is kitágult az univerzum és így sokkal szélesebb körben, mondhatni tömegeknek hirdethetik már az igét. Nem tétlenkedhetett, hiszen nem nézhette tovább a sötétséget a világban. No, de többféle Béla van ám! Az egyik megelégszik azzal, hogy hű rajongói Mester-nek szólítják. Ó igen, a dicsőség az egy erős drog, TALán az egyik legerősebb. A másiknak ez leginkább üzlet, vállalkozás. Mert a dicsőség nem elég a megélhetéshez. Benne tisztelhetjük a minden meggyőződés és releváns szaktudás nélküli, fizetett megmondó embert. Hívjuk őt az egyszerűség kedvéért csak Bér Bélának.

Némelyik Bér Bélának egyébként frankó weboldala is van, csináltatott, hogy terjedjen az ő tanítása. Merthogy Bér Béla mindenhez ért! Mindenhez? Mindenhez is! Autó, fegyver, lőszer, optika, ruházat, körömgomba, stb. vévévé.megmondomnekedhogymivelvadásszá.hu.

-Óh, Béla, ki vagy a Mennyekben, mondd meg nékem, hogy mitől múlik a lábamról leggyorsabban a körömgomba? Megmondom: -Gyöngygolyó! (Tízezer forint lesz, ha nem kérsz számlát!).

banner.jpgAmikor a "Vargabetű" új értelmet nyer!

Béla rendkívüli módon kiterjedt tevékenységet folytat. Szakért, tesztel, tanácsot ad, cikket ír. Milyen cikket? Hát szakcikket! Na most akkor, álljunk meg egy szóra (Béláim), mert most fogyott el a humorom. Szerintem a szakcikk, az valami más, mint amit ti gondoltok. Vegyük például az optikákat, ha már távcső blog. Találtam egy cikket a Zeiss távcsövekről, amiben a következő mondat található: "A T* a többrétegű lencsebevonatra utal."

Cyrano:
"Lássa, ez szimplán hangzik….
így nincsen hatása.
Mondhatta volna szebben kis lovag,
más-más hangnemből…,
Így ni hallja csak:"

Ha szakcikkről beszélünk, akkor az nyilván szakembereknek szól, a szakma nyelvén, de ne legyünk ennyire szőrös szívűek! Személy szerint a legjobban annak örülnék, ha megtekinthetném az optika MTF görbéit. Ám legyen, megelégszem azzal is, ha legalább láthatom a transzmissziós görbét a 400 nm-770 nm közötti spektrumra. Szakcikkről volt szó, nem?

Ha ismeretterjesztő cikk, akkor fordítsuk le TIT-szintre és magyarázzuk el a kevésbé hozzáértőknek, hogy mit jelentenek a gyári katalógusban szereplő értékek és mit takarnak a szakkifejezések. Szóval a "Té-csillag", nem azé' "Té" mert "TöbbréTegű"! Ez a "Té" nem az a "Té"! Egyáltalán, miért nevezték volna el magyarul? Esetünkben a T=Transparency, magyarul átláthatóság. Az ismeret terjesztésbe belefér a történeti háttér is és talán lesz olyan olvasó, akit még érdekel is. Anno a ZEISS jénai gyárában, kb. 80 évvel ezelőtt adták egy projektnek a Transparency nevet. Utalva ezzel arra, hogy a terminális, vagyis végső cél az, hogy egy optikai lencsén ne legyen semmilyen reflexió (fényvisszaverődés) és akkor tökéletesen átlátható lesz, tehát maga az üveg váljon "láthatatlanná".
blabla1.jpgHa PR (public relations) cikk, az hasznos. A PR az hatásos. Tudjátok, hogy mi a különbség a mókus és a patkány között? Az, hogy mókusnak jobb a PR-ja! Szóval a PR cikkért is meg kell ám dolgozni. A szakértők szerint egy jó PR cikk olvasmányos, érdekfeszítő, bárki számára érthető és nagyon magas konverziót produkál. Persze ezt sokkal könnyebb leírni, mint megvalósítani. Nézzük meg tehát, hogyan is építkezik egy hazai PR cikk a vadászatban, tisztelet a ritka kivételnek! Van benne a telihold fényében ezüstösen megcsillanó falevelek mögül előbukkanó őzbak, kell bele táltos paripa, ízléses vadászmotívumok, meg ilyenek. Ja, hogy a legtöbb, vadászoknak szóló PR cikkben csak ilyenek vannak, lényeges állítmány pedig sehol? Ne gondoljuk azonban, hogy csak a vadász sajtó telt meg állítmány nélküli, töltelék szövegekkel. A médiában megjelent, sok színvonaltalan reklámfogalmazvány miatt a PR cikk kifejezés az utóbbi időben a hitvány, igénytelen kommunikáció szinonimájává züllött.

No, de mit érdekel minket, hogy mi bűzlik még vagy mi nem? Térjünk vissza a vadászati eszközökhöz és térjünk vissza Bélához! Mert ha már egyszer azt mondja hogy szakcikk, akkor én elvárom hogy szakszerű legyen. Elvégre ő még pénzt is kér a szaktanácsadásért. Márpedig akkor kíváncsi vagyok, hogy tényleg szakértője-e a témának. Például az optikáknak. A Bér Béla, a "szakértő", azt mondja, hogy:

"A BAK-4 prizmák gondoskodnak a tűéles képről"

Ja, ha "BAK4", akkor nincs több kérdésem. Vagy mégis? Megkérte valaha, valaki is közületek a vadászboltban az eladót, hogy "-Magyarázzad má’ el, Bélám, hogy mi a különbség a BaK4 és a BaK7 között?" Kíváncsi lennék, hogy hányan tudják a választ. Pedig, 2016-ban már szinte mindent ki lehet "guglizni", feltéve ha érdekel valakit! Szóval a BaK4 kontra BaK7 ügyben, Tisztelt Esküdtszék, azért nehéz dönteni, mert léteznek ugyan nemzetközi szabványok, melyek az optikai üvegek beazonosítására vonatkoznak, azonban a BaK4 nem tartozik közéjük. Így hát előfordulhat, hogy a Shanghai alsón vagonszámra gyártott BaK4, még erős izgalmi állapotban sem tud olyan refrakciós indexet produkálni, mint a német Schott AG által gyártott BaK4, leginkább csak a PSK3-mal van pariban. Ezen kívül egy prizma is lehet alulméretezett, lehet bizonyos oldalait feketíteni, illetve lehet ezen spórolni is. Végül be lehet szerelni egy távcsőbe precízen vagy, ... rendkívül költséghatékonyan is.

Refraktív indexek:
Schott - N-PSK3 n= 1.5523
China Optic BaK4    n=1.5525
Schott - N-BAK4 n= 1.5688
Schott PSK3 és BAK4HT transzmittancia értékek:
N-BAK4HT T=0.99840
N-PSK3 T=0.99711

Ezek nagy különbségek. Lencsénként kell értelmeznünk ezeket az értékeket, márpedig nem egy lencse van a távcsövek optikai rendszerében és még csak a lencsék üveganyagánál tartunk...

Olvasom tovább a szakcikkeket. Újabb fontos adat: szürkületi érték. Allahra! A Tálibok már a spájzban vannak és mi még tényleg a szürkületi értéken pörgünk? Könyörgöm, felejtsük már el a szürkületi értéket és foglalkozzunk fontosabb dolgokkal. Például hogy mit kezdjünk a sok vaddisznó hússal, ha majd kötelező lesz áttérni az iszlám hitre. Nézzük csak, mit ír Bér Béla az AKAH 3-12x56 LA céltávcsőről:

"… magas, 22,3-as (10x nagyításon) a szürkületi értéke"

Tőle jobbra, a Schmidt & Bender 3-12x50 Classic:

"Az 50 mm-es objektív ellenére kiemelkedően magas a szürkületi értéke (24,5) ..."

Most nem tudom, hogy hányast adjak matekból? Mert ugye a "szakértő" azt mondta, hogy "az 50mm-es objektív ellenére". Oké, tudom, hogy nem szeretjük a számtant, a gyökvonás hallatán pedig sokak gyomra görcsbe rándul.

iqless1.jpgTekintsünk el a gyökvonástól és mondjuk azt leegyszerűsítve, hogy a szürkületi érték két tényező szorzatától függ. Egyik a lencse átmérő, másik a nagyítás. Tehát, ha a lencse átmérő kisebb, de a nagyítás bazi nagy, akkor a szürkületi érték is nagyobb lesz. Akkor hogyan értelmezzem azt, hogy az xx mm-es objektív ellenére? Mondjuk nem csodálkozom azon sem, ha sokan nem értik, hogy én mit nem akarok érteni. A középiskolai matektanárom szerint, ugyanis kétféle ember van: Az egyik azt hiszi, hogy kétszer kettő öt. A másik tudja, hogy négy, de kevesli! Csak egy utolsó gondolat a szürkületi értékről. Tudod hogy mennyi egy Nightforce NSX 8-32x56 maximális szürkületi értéke? Elárulom: 42,33. Hű, azta, de magas! Tudod, hogy mit látsz vele a sötétben? Elárulom. Sötétet.

-Bent van már, Főnök?
-Igen, Pirike, bent van!
-Hűűűű, de naaaagy!

Sebaj, aki eddig nem értette meg, hogy miért nem a szürkületi érték mutatja meg, hogy én látok-e egy távcsővel a szürkületben vagy sem, az ezután sem fogja (köszönhetően például az ilyen "szakcikkeknek").

Szürkületi érték

A szürkületi értéket egy egyszerű, matematikai képlettel számíthatjuk ki:

√(nagyítás x objektív átmérő) = szürkületi érték

Tehát a hazánkban közkedvelt 8×56-os keresőtávcsövek esetén: √(8×56) = √448 ≈ 21,16

  • 21,16 a szürkületi értéke a műanyag lencsés játéknak,
  • 21,16 a szürkületi értéke a Swarovski SLC 8×56 W B-nek,
  • 21,16 a szürkületi értéke a 8×56-os sörösüvegnek is.

A tényleges optikai teljesítményt a szürkületi érték nem írja le. A tényleges optikai teljesítményt az optikai elemek minősége, az általuk alkotott rendszer fontos tulajdonságai (fényáteresztés, kontrasztátvitel, brillancia, felbontó képesség, színhűség, stb.) fogják meghatározni, továbbá a gyakorlati példa kedvéért, hogy mennyire tiszta, azaz por-csapadék-ujjlenyomat-szúnyogriasztó-fegyverolaj mentes-e a távcsövünk külső lencséinek felülete.

Haladjunk tovább, van itt még a távcsövekkel kapcsolatban egy-két finom apróság, mondjuk a MOA. Az egyik cikkben azt olvasom, hogy

"A távcsövön 1 kattintás ¼ MOA-t jelent, ami 7mm nek felel meg."

A másik cikkben:

"Többfajta .22LR lőszerrel próbáltuk, 50m-en mindegyikkel 1MOA-n ( 2,7cm) belül tudtunk lőni."

Harmadik cikk:

"...és két alkalommal lőttünk, ún. subMOA, azaz 2,7cm alatti szórásképet."

Béláim az Úrban! A MOA az a Minute Of Angle, magyarul szögperc. A szögperc, az szögperc marad minden távolságon. Hogy 1 MOA hány cm, az meg nyilván a távolság függvénye lesz, nemde? Vagy újat mondtam volna? Tehát mikor lesz 1 MOA 2,7 cm? 100 yardon, vagyis 91,4 méteren. Mivel Magyarországon SI-van, nem a yard a hosszúság hivatalos mértékegysége, hanem a méter. 1MOA, 100 méteren, kerekítve 2,9 cm, míg 50 méteren 1,45 cm. "Szakcikk", mi?

Szerintem már fárasztó vagyok, úgyhogy legyen ez az utolsó. Akah 1,5-6x42mm ára kb 85000 Ft:

"A szálkereszt a jó minőségű távcsövekhez hasonlóan a második képsíkban helyezkedik el…"

Másik lapszám, másik cikk, ugyanaz a szerző a Schmidt & Bender Stratos céltávcsőről:

"Szálkereszt az első képsíkban."

Hoppá! Még jó, hogy nem oldalpáron jelent meg a két "szakcikk". A Stratos tulajdonosok nyilván felháborodottan követelnék vissza a pénzüket, mert hát ugye legalább 8 db "jó minőségű" Akah céltávcsövet vehettek volna egyetlen Stratos áráért, amiről most megtudták, hogy nem hasonlatos vala, az jó minőségű távcsövekhez. Folytassam? Nem, szerintem mára elég ennyi. Hogy néhol talán túlzott volt az irónia? Remélem, hogy igen!

Hogy amit fentebb leírtam, az nagyrészt kötekedés? Igen az, de félreértés ne essék, most nem konkrétan egy bizonyos Béla miatt vagyok kiakadva, hanem a jelenség miatt. Hogy szemét vagyok? Nem, szerintem nem vagyok szemét. Mérnök vagyok és számomra természetes, hogy ha valaki azt állítja, hogy tájékoztatni fog, akkor az ne írjon tele állítmány nélküli szöveggel egy papírlapot és ne nevezze szakcikknek. Pláne nem 10-20 ezer példányban kinyomtatva. Tudjátok, védjük a Földet!

Kristóf József

www.spektiv.hu
(Belekontárkodott: VTB)


Mellékletek:

1.) Nézegessen SCHOTT üvegeket: Klikk!
2.) Nézegessen China Optics üvegeket:
(ekvivalencia táblázattal)

Optical Glass – China Optics
Product No. Glass Type Nd Vd Density
(g/cm3)
Equivalency
SCHOTT
100194 QK1 1.47047 66.83 2.30 FK1
100195 QK2 1.47817 65.59 2.27 FK4
100196 QK3 1.48746 70.04 2.46 FK5
100197 K1 1.49967 62.07 2.50 K11
100198 K2 1.50047 66.02 2.41 BK4
100199 K3 1.50463 64.70 2.40 BK5
100200 K4 1.50802 61.05 2.50 ZKN7
100201 K5 1.51007 63.36 2.47 BK1
100202 K6 1.51112 60.49 2.54 K7
100203 K7 1.51478 60.63 2.54 K9
100204 K8 1.51602 56.77 2.62 K2
100205 K9 1.5163 64.07 2.53 BK7
100206 K10 1.51818 58.95 2.58 K3
100207 K11 1.52638 60.16 2.61 BaLK1
100208 K12 1.53359 55.47 2.76 ZK5
100209 K13 1.49782 66.91 2.36 BK10
100210 K14 1.49831 65.06 2.38 BK3
100211 K15 1.51821 65.10 2.51 PK2
100212 K16 1.51878 61.69 2.62  
100213 K17 1.51895 57.40 2.63 K4
100214 K19 1.52015 63.67 2.57 BK8
100215 K20 1.53315 58.01 2.71 ZK1
100216 PK1 1.51907 69.86 2.58  
100217 PK2 1.54867 68.07 2.94  
100218 BaK1 1.53028 60.47 2.76  
100219 BaK2 1.53998 59.67 2.86 BaK2
100220 BaK3 1.54678 62.78 2.86 PSK1
100221 BaK4 1.55248 63.36 2.93 PSK3
100222 BaK5 1.56069 58.34 3.02  
100223 BaK6 1.56388 60.76 3.09 SK11
100224 BaK7 1.56889 56.05 3.12 BaK4
100225 BaK8 1.57249 57.48 3.20 BaK1
100226 BaK9 1.574444 56.48 3.11 BaK6
100227 BaK10 1.53113 62.12 2.69 BK6
100228 BaK11 1.55963 61.21 3.03 SK20
100229 BaK12 1.56470 55.92 3.09 BaK3
100230 ZK1 1.56888 62.93 3.06 PSK2
100231 ZK2 1.58313 59.32 3.28 SK12
100232 ZK3 1.58919 61.25 3.29 SK5
100233 ZK3N 1.58919 61.25 3.21 SK5
100234 ZK4 1.60881 58.88 3.52 SK3
100235 ZK5 1.61120 55.82 3.58 SK8
100236 ZK6 1.61269 58.35 3.56 SK4
100237 ZK7 1.61309 60.58 3.51  
100238 ZK8 1.61410 55.13 3.61 SK9
100239 ZK9 1.62041 60.29 3.61 SK16
100240 ZK9N 1.62041 60.29 3.56 SK16
100241 ZK10 1.62210 56.71 3.59 SK10
100242 ZK11 1.63854 55.48 3.69 SKN18
100243 ZK14 1.60311 60.60 3.44 SK14
100244 ZK15 1.60729 59.48 3.51 SK7
100245 ZK16 1.60738 56.65 3.55 SK2
100246 ZK17 1.61025 56.71 3.56 SK1
100247 ZK19 1.61375 56.40 3.60 SK6
100248 ZK20 1.61720 53.91 3.63 SSK1
100249 ZK21 1.62299 58.06 3.64 SK15
100250 LaK1 1.65950 57.35 3.92 LaK11
100251 Lak2 1.69211 54.54 3.68 LaK9
100252 LaK3 1.74693 50.95 4.12  
100257 LaK4 1.64050 60.10 3.71 LaK21

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés