IWA 2017 I. rész - Jöttünk, láttunk, ... visszamennénk Kitzmann-ért! :)

No, igen. Csapolt Kitzmann csak arrafelé van és teljesen felesleges üvegben hazahozni. Nem ugyan az. Bevalljuk azt is férfiasan, hogy részben a Kitzmann sörei miatt járunk az  IWA-ra. Ha jobban belegondolunk, a legnagyobb költség mindig a Kitzmann Weiß! :-)

kitzmann2.jpg

Kevesek ideje engedni meg, hogy napokig csak optikákat mustráljon egy nemzetközi kiállításon, beszélgessen a gyártókkal, A-B összehasonlítsa a versenytársak termékeit. Az igény ugyanakkor egyre nagyobb az információra és a független véleményre a hazai lapok jelöletlen PR-cikk cunamija, fizetett megmondóemberei és vadászfórumok egymást okosító fórumhuszárjainak sűrűjében. Sajnos attól sem lesztek előrébb, ami egy-két kritikai cikkünk után éppen történik az érintett hazai médiumokban. Újabban hangsúlyozzák, hogy nem szakértőként, hanem felhasználóként alkotnak véleményt egyes termékekről. Ez részben egy korrektebb hozzáállás, hiszen előre tisztázzák, hogy egy laikus véleményt fogtok olvasni. A másik olvasata viszont az, hogy ez esetben vak vezet világtalant. Bármiféle bántó szándék nélkül mondjuk ezt, csak gondoljatok bele! Ebben a formában már erkölcsi felelősségre sem vonhatóan verik tovább a farkatokkal a csalánt. "Jaaah, hát mi előre szóltunk, hogy nem értünk hozzá!"

Előre bocsájtjuk azt is, hogy itt -talán már megszoktátok- nem egészen ugyan azt fogjátok olvasni, mint a hazai médiumokban majd hamarosan megjelenő IWA beszámolókban. A függetlenségnek is megvan a maga, általában objektív szépsége. No, meg erre a területre talán egy picit nagyobb rálátásunk van, valami furcsa oknál fogva, mint a hazai zeitungoknak. Vakok között pedig, félszemű a király! :) A legszebb, hogy semmiben nem kell velünk egyetérteni. Ha érdekel, elolvasod, aztán azt csinálsz vele, amit akarsz. Mi megpróbáltuk.

I. - Nappali optikák

Kezdjük a nappali optikákkal és a legalján, aztán majd haladunk felfelé. Minden évben, így most is hegyekben álltak a fura nevű kínai távcső kiállítók, a minden dekorációt nélkülöző standokkal. Elhozták kézipoggyászban azt a pár darab "szok-olcó" cuccot, kirakták a pultra és itt valahol meg is állt a történet. A mi szemszögünkből -vadászat- egyik sem való semmire, de legalább sok :). Istentelen gagyikat ki tudnak hordani, nyilván azért, mert megvan ezeknek is a piaca. hawke.jpgAztán ott vannak az ilyen-olyan márkanév alatt futó, profi marketinggel erősen megtámogatott márkák, amik le sem tagadhatnák kínai származásukat. Itthon leginkább az angliai központú Hawke Sport Optics neve lehet ismerős. Kismillió modelljük van és pont a dupláját-tripláját kérik érte, mint amennyit a minőségük alapján ér. Nem vonjuk kétségbe, hogy egyes modelljeikkel lehet vadászni, de a vadászatra alkalmas céltávcsöveik áráért sokkal jobb minőségű termékeket is vásárolhatunk. A keresőikben sem láttunk különösebb fantáziát az itthon elérhető, bevált márkák és azok típusai ellenében. Amolyan futottak még, de minek? Sok a (vadász)kritikán aluli cuccuk. PCP légpuskásoknak jó, meg kispuskákkal is bohóckodni lőtéren. Na, meg akkor már ott az AKAH, annak legalább reális az ára és rögtön cserélik, ha gond van vele, nem kell még csak javításra sem várni.

bushnell.jpgA Hawke-ról fentebb leírtak vonatkoznak részben az olcsóbb Bushnell-ekre és olcsóbb Burris-ekre is. Bár a Bushnellnél és a Burris-nél azért árnyaltabb a kép, mi viszont kénytelenek vagyunk európai szemmel nézni és így nehéz dolguk van. Vannak egészen jó csöveik és a Burris-nél találtunk olyat, amit nappal, long rangre akár használnánk is (XTR II). Persze ezek már nem olcsó céltávcsövek, csodák nincsenek. Az olcsók meg nem éppen a mi felénk elvárt igényeknek felelnek meg. Konkrétan a Burris egyes modelljeit nem is értjük, hogy miért árulják Európában? Főleg azon részein, ahol fontos lenne a szürkületi teljesítmény. Az Európában éjszakai vadászatra vizionált Four X céltávcsöveikre inkább azt mondanánk, hogy céltávcsőnek látszó tárgyak a mi szempontunkból. Az építési minőségüktől sem voltunk elájulva. Szerintünk az egyik legerősebben túlárazott céltávcső a hazai piacon. Némi mentségére legyen mondva, hogy Európában minden USA termék jóval drágább, mint az USA-ban.

burris.jpg A Laserscope-jukat, az Eliminator III-ast nagyon tolták. Bár sokat fejlődött az első verzió óta, de árban is. Ennyi pénzért elég sokféle, sokkal jobb és tényleg long range céltávcsövet lehet vásárolni, mellé egy jó távmérővel. Inkább kütyübu... izé, kütyü-másoknak, kütyü-melegeknek, kütyü-szivárványosoknak, kütyü-töröttcsuklójuaknak, vagy hogy a fenébe kell ezt polkorrekten mondani? Szóval kütyübuziknak való, na! :)

sb-stand.jpgSajnálatos volt látni, hogy az egyébként tényleg professzionális, PM II-es céltávcsöveiről méltán híres cég hatalmas és ötletesen kialakított standján nem tudták a látogatók, hogy sírjanak vagy nevessenek, amikor a Schmidt&Bender Hungária ministandon kiállított S&B Klassik-okat nézegették. Egy, talán még ma is elfogadható Klassik van, a német gyártású 7x50-es, ami a Zenith okulárját kapta. Csak ki vesz már fix nagyítású céltávcsövet, főleg ennyiért? A Zenith mondjuk nagyon jó volt a maga idejében, vadásztunk is vele, de eljárt már felett az idő. Ettől függetlenül bármikor szívesen, hiszen jó az még ma is, csak nem a mostani áráért. Egy Klassik variábel megvásárlását pedig konkrétan pénzkidobásnak éreznénk 2017-ben. Ennyi erővel akár fel is gyújthatnánk a rá szánt összeget. Vagy ajánljuk fel valamilyen nemes célra és mindenki jobban jár.

A Schmidt&Bender ezer éves, már a régészek számára sem különösebben érdekes Klassik sorozata még mindig igazolja a régi mondást: -Mindenre van madár! Ahogy azt K.Zoli barátunk, -aki ugyan veterán sportlövő, de kopasz vadász- nemrég egy SB Klassik variábel dubléval be is bizonyította.  Azzal a felkiáltással, hogy ha jó a PM II, akkor biztosan a Klassik is az. Vett is mindjárt két darabot, gondolkodás nélkül. Csak hogy a PM II széria és a Klassik között pont annyi a különbség, mint a 20 éves topmodell és annak bibircsókos, bajszos, biztosan nagyon kedves és tiszteletreméltó, de bizonyos szempontból a használati értékét tekintve már egy évszázaddal korábban 0-ra redukálódott nagymamája között. Zoli, innen is üzenjük, hogy sok sikert a nagymutterhez és az ikertestvéréhez. A dupla öröm az igazi öröm! :)

Nem ekézzük tovább a Schmidt&Bender Klassik-ját, mégis csak magyar. Ahogy Pelikán is megmondta: "-Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk". Csak valahogy az az ember benyomása (mondjuk benyomásnál azért egy kicsit több...), hogy ennek a céltávcső családnak a fejlesztése amolyan mostohagyerek lett a Schmidt-Bendernél. Részben nincs ebben semmi csodálatos, hiszen a hadseregek és a rendvédelem bármennyi PMII-t és egyéb, taktikai célokra alkalmas céloptikát képes felvenni, márpedig ez egy, a vadászatnál sokkal vastagabban fizető piac. Másrészt viszont olyasmi, mint a mostani élelmiszer botrány, hogy nyugatra más minőségű kaja megy, mint ami ide jön. Jó ez a magyarnak alapon. Vagy szerintetek leesne az S&B vezetőség ujjáról a karikagyűrű, ha pár évente egy picikét mindig fejlesztették volna a Klassik-okat? Főleg, hogy sem a Stratos, sem a Polar túlságosan nem rúg már labdába a Leica Magnus, Swarovski Z6i / Z8i világában vagy ezért, vagy azért. Minimum az egyharmadával kellene csökkentenie a Schmidt&Bender-nek a vadász céltávcsöveik árát, hogy újra számolni lehessen velük, ami nyilván nem fog megtörténni. Tegyük hozzá azt is, hogy nem rossz céltávcső sem a Stratos, sem a Polar, egyszerűen csak vannak a piacon, sokkal jobb választások. Egyébként meg mindig lehet építeni a márka hűséges követőire, akikből az utóbbi években a Zeiss élt.

Hogy mennyire meg tudja babonázni egy "logó" az embereket, arra nagyon jó példát szolgáltatott egy idős vadásztársunk. Ő még abban érában szocializálódott, amikor a Zeiss volt az Isten, az elérhetetlen, a valami. Zeiss-szel jöttek a külföldi vendégek, a magyar vadászok pedig csodálták és vágytak rá. Szóval ez az idősebb vadásztársunk vásárolt egy Zeiss Victory RF távmérős keresőtávcsövet, de mellé elmondta, pontosan tudja, hogy a legrosszabb választás. Ismeri a teszteket (mindenhol és nagyon csúnyán elhasalt), de neki mindene Zeiss a rendszerváltás óta, így most ebből is azt vesz.

A Zeissnek nem igazán fut a szekér vadász vonalon, illetve közel sem úgy ahogy régebben. Nem találod meg azt a kiemelkedő minőséget, ami régen a cég termékeit jellemezte. Anno nagy várakozás övezte a Zeiss Victory V8-akat, de a kezdeti lelkesedés után aztán nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mi már a megjelenésekor fenntartásokkal kezeltük (Lásd: Zeiss Victory V8 céltávcső család. Kinek nagyobb?). Mára megállt, mint szög, szinte eladhatatlan. Nagy, nehéz, rengeteg lencsetag van benne, ami eleve a fényáteresztés rovására megy és a precíziós lövők sem számolnak vele. Az utolsó, tényleg jól sikerült céltávcsövük talán a Victory HT volt, de a Leica Magnusok, Swarovski Z6i-k világában idővel nem tudott már labdába rúgni (pl. mert max 12x csak). Szóval nem igazán porzik az út a Zeiss szekere mögött, inkább ők kezdtek nem látni mások porától. A pletykák szerint ezért 2-2,5 éve felvettek egy új marketingest és kb. 4x annyit költenek reklámra, mint pl. a Swarovski Optik. A Swarovski -és a Leica- meg inkább fejlesztésre költött. A végeredmény ismert, nagyon drága kék logósat ma már csak a tájékozatlanok vagy azok vesznek, akiknek Zeiss-fikszációjuk van és egy sörösüveget is felraknának a puskájukra, ha lenne rajta egy kék négyzet. Hogy visszatérjünk az IWA-ra, talán mostanra kezdett feltűnni, hogy hiába hirdetnek ész nélkül és vesznek meg akár kilóra vadászújságokat a rendszeres, sok oldalas hirdetéseikkel, a piac nem hülye, a pedig versenytársak közben elhúztak mellettük, mint a vadlibák.

victory_sf.jpgMindenesetre lett új high-end kereső (Victory SF) és a középkategóriás céltávcsövüket -Mátészalka korábban legnagyobb profitot hozó termékét? :)- is felújították. A Zeiss Conquest V6 végre egy minőségi, Schott üveget, 6x-os zoom faktort, Lotutec vízlepergető réteget és T* bevonatot kapott. Továbbá a világítómodul középre és oldalra került, ahogy azt a Victory HT modelleknél megszokhattuk. A Conquest DL-nél még meglévő megoldás, az a nagy és ronda valami az okulár tetején gyakorlatilag egy piszkos-bomba támadás volt a jó ízlés ellen. Béke poraira!

conquest_v6.jpgAz új Zeiss Conquest V6 elérhető 30mm-es, gyűrűs és sínes kivitelben egyaránt, továbbá ballisztikai toronnyal is lehet rendelni a legnagyobbat. Újdonság továbbá, hogy a 2.5-15x nagyítású modell 56mm-es tárgylencsével rendelkezik, hiszen a Conquest DL esetén csak maximum 50mm-es objektív létezett. Ezek már egészen jól hangzó dolgok! Míg korábban nem volt az a pénz, amiért egy Zeiss Conquest DL-t felraktunk volna bármelyik puskánkra, a V6-at esetén már van az kedvezmény :). Tegyük hozzá, hogy a képességeihez mérten tényleg erősen túlárazott Conquest DL után a Zeiss Conquest V6 a tudása alapján már közelebb van az árához. Talán az árak azok, amik még mindig egy picit bátorra sikerültek, bár nyilván jól "megpiackutatták" és kidobta a gép, hogy mehet, mert a kék logó majd eladja ennyiért is. A Zeiss Conquest V6 árak a DL árai felett lesznek 5-10%-kal, azaz 1500-1600€ környékén startolnak.

A Zeiss Conquest V6 család tagjai:
• Zeiss Conquest V6 1.1-6x24
• Zeiss Conquest V6 2-12x50
• Zeiss Conquest V6 2.5-15x56
Szálkereszt választék nincs, csak 60-as, azaz Német 4A világító ponttal. A ballisztikai torony opcionális.

zeiss_conquest_v6.jpg

A viszonylag még magas ár ellenére is esélyes, hogy sikeres lesz a Zeiss Conquest V6 család. Már csak azért is, mivel a Swarovski sokak nagy bánatára befejezte a Z4i gyártását (egyszerűen kell a gyártási kapacitás a Z6i, Z8i és dS céltávcsöveknek) és így kivonult a felső-középkategóriából. A Leica is hasonló cipőben jár, az ER i-nek úgy tűnik nincs jelenleg helye a Betriebsvorgangban. Azt se felejtsük el azért, hogy a Swarovski Optik csökkentette a Swarovski Z6i céltávcsöveik árát 20%-kal. Márpedig köszönő viszonyban sincsen egy Zeiss Conquest V6 egy Swarovski Z6i-vel és hamarosan a Kahles-szel is újra lehet számolni, miután elvették a Magnum-tól a képviseleti jogot és lesz végre rendes képviselete itthon is a tiszteletre méltó, osztrák márkának.

kahles.jpgA Kahles minősége megkérdőjelezhetetlen, az árai pedig mindig is barátságosak voltak. Ők is úgy vannak vele valahogy, mint pl. a Kowa. Minőséget gyártani nagyon tudnak, a marketing meg hidegen hagyja őket. A kiállításon nagyon határozottan és büszkén állította a Kahles főmérnöke, hogy az új vadász céltávcső szériájuk, a hamarosan érkező Kahles Helia semmiben sem tud kevesebbet szürkületben, nagyon gyenge fényviszonyok között, mint bármelyik, legfelsőbb kategóriás versenytársuké. Na most, nekik ezt nem csak, hogy el lehet, el is kell hinni. A Kahles-nél a műszaki tartalom mindig is a legelső szempont. Ők ha megcsinálnak valamit, akkor az meg van csinálva rendesen. Végül is a Kahles "csak" 1900-óta, elsőként gyárt céltávcsöveket sorozatban... aztán később mások is elkezdték :). Megköpködtük a kiállításon, akarva sem lehet belekötni egyikbe sem. Sok puskán fogjuk hamarosan viszontlátni, amint rendesen foglalkozni fognak a márkával.

k624i-2.jpgTalán az sem véletlen, hogy egy alapos, mindenre kiterjedő precíziós céltávcső teszten a 18 db tesztelt márkából/típusból a Kahles K624i-je hozta el a megtisztelő III. helyet, optikai minőségben megelőzve az I. helyezett Schmidt&Bender PMII 5-25x56-osát. Hogy mégis csak III. lett, annak egyszerű a magyarázata. A teszt 35% optikai minőség, 40% mechanikai minőség, 15% szolgáltatások és 10% ergonómia súlyozással értékelt. A Schmidt&Bender a torony-, és szálkereszt választéka miatt a szolgáltatásokra nagyon magas pontszámot kapott, jogosan. A IV. helyezett Hensoldt 3.5-26x56 például hiába volt optikai minőségben jelentősen a S&B fölött, míg mechanikaiban azonos pontszámot kaptak, szolgáltatásokban már az S&B ismét jobb volt a számos torony és szálkereszt variáció miatt. Így a Hensoldt -egyfajta torony, egyfajta szálkereszt- amiért mellesleg odaadnánk a fél karunkat, a IV. helyen végzett.

Precíziós céltávcső teszteredmények:
• I. SB PM II 5-25x56
• II. Nightforce BEAST 5-25x56
• III. KAHLES K624i 6-24x56
• IV. Hensoldt 3.5-26x56

Aki a legjobb optikai és legjobb mechanikai minőséget keresi és más nem számít, akkor egyértelműen a Hensoldt 3.5-26x56-ot vásárolja meg. Nagyon kevesen fogják megfizetni (kb. 2 M Ft).

Olyan céltávcsövek tudták csak megelőzni a Kahles K624i-t 1, illetve 2 ponttal, amelyek helyből 1,5x-2x drágábbak. Ugyanezen a teszten a Zeiss meglepetésre, de sereghajtó lett. A March -szintén meglepetésre- utolsó előtti, de a Steiner 5-25x56-osa is csak 13. A nagy távolságú és a precíziós lövészet területén nem szokás kompromisszumot kötni sem mechanikai, sem optikai minőségben. Ez a Hensoldt, a Kahles, a Leupold, a Nightforce és természetesen a Schmidt & Bender PMII játszótere, illetve újabban a Minox ZP8 és Swarovski X5 is számításba veendő.

swaro-uj-spektiv1.jpgHa már eljutottunk a Swarovski-hoz, mostanában biztosan nem szereti őket a konkurencia. Olyan dolgokat dugtak a versenytársak orra alá, hogy azok azóta is tüsszögnek. A Z8i vagy az EL finoman szólva is sikeres, de érdekes az új, két szemes spektív is. A most bemutatott Swarovski dS pedig tarolt. Annyira, hogy az éves, gyártani tervezett mennyiséget ott helyben, az IWA-n meg is rendelték tőlük és a rendelések azóta is csak jönnek.

swaro-ds.jpgSzóval türelem, előbb-utóbb biztosan jut mindenkinek. Sokan próbálkoztak eddig is távmérős céltávcsővel meg persze ballisztikai kompenzációval is, de valahogy nem igazán jött össze eddig senkinek. A dS-sel a Swarovski valami egészen elképesztőt alkotott, ebben legyünk biztosak. Tervezünk is neki egy külön bejegyzést szánni. Körülbelül egy éve készíti egyébként a Blaser is a saját távmérős, ballisztikai számítógéppel ellátott céltávcsövét, de hogy a projektből mikor lesz valami kézzelfogható, azt remek kérdés. Nem gondolnánk, hogy mostanában...

blog-noctivid_outdoor_1024x1024_1.jpgAzért a Swarovski EL-nek is akadt méltó kihívója. Bár nem IWA-s megjelenés, de ismét megcsodálhattuk a Leica Noctivid-jét. Három high-end keresőtávcső van most a piacon (na jó, négy, de vadász körökben a Nikon EDG még valahogy nem elfogadott, pl. mert alig ismerik. Pedig, ha tudnák...). Egyik a Zeiss Victory SF-je, ami képminőségben 99%-ban hozza is, amit a másik kettő, azonban a szokásos prizmájuk miatt nagyon hosszú, billeg a kézben. Nem kellene, csak ha nem lenne más ebben a minőségben. A Swarovski EL-t nem kell bemutatni, 10/10. Azért mégis a Noctivid-et választanánk, mivel nem csak kifogástalan a képminőség, hanem szinte kézzel foghatóak a tárgyak (plaszticitás). Nem tudjuk, hogy mit tudnak a Leica mérnökei, de valamit nagyon. A Leica Noctivid konkrétan egy optikai mestermű. Mondjuk ők is azt mondják, hogy a Noctivid vitán felül a Leica eddigi legjobban sikerült keresőtávcsöve.

leica_visus.jpgHozott ki a Leica egy új céltávcső családot is. A Leica Visus illő alternatíva lehet a "legfelsőbb körök" számára. Tökéletes elegancia, élvonalbeli technológia. Remek kiegészítője lesz az elegáns, míves, kiváló minőségű vadászpuskáknak, főleg mivel nem csak matt, hanem fényes finissel is választható. Ezen túlmenően minket nem hozott lázba, szép és jó, de tényleg ennyi, valószínűleg pont ennyi volt a terv is. Nekünk a szálkeresztjei nem tetszenek, a mi szemünknek már vastagok, idősebbek inkább tradicionálisnak fogják érezni.

vixen.jpgJöjjenek a japán OEM termékek. A Vixent nem értjük, hogy pontosan mit is akarnak? Még mindig ugyan azt a programot nyomják a Vixen márkanév alatt, amit a lengyelek még a Delta Titanium piacra lépésekor kezdtek el és azóta régen el is felejtettek. Ráadásul a Delta Optical Titanium árainál jóval magasabban. Sok sikert! :) A Delta Optical viszont folyamatosan hallja az idők szavát és mindig van valami új a tarsolyukban, most éppen egy tényleg remek, 56mm-es, ED lencsetagokkal szerelt, long range céltávcső családocskával rukkoltak elő.

delta-5-50.jpgA 34mm-es tubusátmérőjű Delta Titanium 4.5-30x56 HD és Delta Titanium 5-50x56 HD nagyon jóra sikerültek! Azt most előre bocsájtjuk, hogy vinni fogják .308-asokra, nem csak a kisebb pénzű sportlövők és mint a cukrot. De az Alföld is fel fog szippantani belőlük jó néhány darabot.

kite.jpgA Browning standon kapott helyet (ha már belga...) egy nem annyira új, de itthon nem is ismert márka, a KITE. Talán egyes alkatrészeiben szintén japán, Light&Co. származású, de csak egyes külső alkatrészek alapján gondoljuk (mondjuk ilyeneket a Steinereken is találtunk...). Viszont minimum két osztállyal feljebb focizik, mint a Delta Optical Titanium. A Meoptákat és a Zeiss Conquest V6-ot letolta a pályáról képminőségben. Az okulár, a szálkeresztek bizony mind-mind súlyos, minőségi darabok, a kép széltől-szélig tűéles, remek a kontraszt, a fényáteresztésük pedig 93% körüli.

kite2.jpgA KITE pontosságáról annyit, hogy a mechanika alkatrészeit 4 mikronos tűréssel gyártják és műanyagot egyáltalán nem használnak. A szálkeresztek Svájcban készülnek (szerintünk az IMT-nél), az üveg NITTOH Japan és Argonnal töltik a tubust, ami viszont német összeszerelésre utalhat, bár ez utóbbiról nem szól a fáma. Az biztos, hogy a Browning nem adja a nevét akármi mellé. Ha pedig adja, akkor annak a valaminek nagyon jónak kell lennie. Néztünk bele, megrángattuk, tényleg jó. Kíváncsian várjuk az árakat!

docter_v6.jpgEgy dolgot továbbra sem értünk. Miért lett ennyire mostoha gyerek itthon a Docter? Oké, nem "menő", nem lehet "nyűgözni" vele a vadásztársakat. Így meg talán sokan drágának gondolják. Tényleg nem mainstream, de tradicionális márka, valamikor ők is Zeiss voltak. A II. világháború után az "NDK Zeiss" és azóta is sokat megéltek. Egyáltalán nem rosszak a termékeik és az áraik is a helyükön vannak. A Docter V6 céltávcső családjuk például kifejezetten tetszett, reddotjaik (pirospont irányzékaik) sem véletlenül elismertek a sportlövők vagy az aktív, kerti hajtásokra járók között. 

docter-8x56ed-oh.jpgA sajnos megszűnt Docter Nobilem keresőtávcső fényáteresztése pedig valami egészen durva volt: 98% - ami mért adat! A kóma sem volt jellemző rá, sem a kromatikus abberáció, pedig nem ED volt. A vignettálás szintén egy ismeretlen fogalom volt a Nobilem esetében. Cserébe 1,35 kg-ot nyomott és valami elképesztően hülye helyen volt az állványcsatlakozó. Biztos megvolt az oka. Egyébként 1000 € körül alakul az ára, ahol még találunk. Itthon találtunk majdnem 400.000,- Ft-ért is. Végül is, a 4 több, mint a 3 :). A kiállításon egyébként a Docter 8x56ED/OH volt a hangsúlyos, most arra nagyon büszkék. Nem tudunk semmit még a T% értékekről, de grammra megegyezik a tömege a Nobilem-ével. Persze "új Nobilem" nem lehet, hiszen nem csinálnak már Porro-prizmás keresőt.

steiner_nighthunter_cel.jpgA Steinerekkel kicsit úgy vagyunk, hogy ha jót vagy semmit, akkor inkább semmit. Beretta tulajdonban vannak évek óta, szóval ha lennének, biztosan nagyon jók is lennének a Steiner sörétesek! :) Taktikai vonalon erősítettek, elvileg ott hozzák is szépen az eladásokat. A vadász piacon meg lassan keresőket is alig látni. Nekünk a vadász céltávcsöveik egyszerűen nem tetszettek. Vártunk volna valami németet, valami Steinert, de az nem akart jönni. Vannak, akik szeretik, nagy kalappal nekik hozzá, nekünk de nekünk nem "jön át". Ár/érték arányban főleg nem.

steiner_nighthunter.jpgBiztosan mindenki emlékszik rá, hogy egész oldalas hirdetésekben nyűgözték az olvasókat anno, hogy a Steiner Nighthunter szinte már éjjellátó. A valóság ezzel szemben az, hogy lehet mérni 93%-os nappali fényáteresztést mondjuk zöldben (530-535 nm-en), de az éjszakai látásunkat nem ez fogja jobbá tenni. Ráadásul kómás, vignettál, túl kicsi a prizma benne, ami állítólag BAK4, mégis inkább viselkedik úgy, mint az olcsó binokulárokban megszokott BAK7. Szóval, mi ezt Önnek nem ajánljuk! A Steiner Ranger Xtreme-ekkel is hasonló a helyzet, csak még kisebb a nappali fényáteresztésük (kb. 87%). Van az a régi mondás, miszerint "A nő legyen francia, az autó német, az óra svájci". Akkor az olasz távcső (és itt most elnézést kérünk Ignazio Porro-tól) olyan lehet, mint a norvég pizza! :)

minox_bl_8x56_hd_blog-2.jpgA Minox lényeges tulajdonságaiban, különösen a szürkületi használhatóságát tekintve javult BL HD szériáját már megénekeltük pár napja. Van végre 56-os, nyitott hidas is. A fennállása óta folyamatosan fejlesztett, számos díjat nyert és méltán elismert széria mindig amolyan arany középút volt a nagyon drága high-end és jó, de még nem elég jó keresőtávcsövek között. A BL HD nagyon jó és egyáltalán nem drága.

primus-le-nuove-ottiche-di-blaser_1.jpgSemmi pénzért ki nem hagynánk a hazai polgárpukkasztás egy újabb mérföldkövét, a Blaser Primus keresőtávcsöveit megemlíteni. Bár írtunk már korábban erről a keresőtávcső családról, de az IWA miatt mégis csak illik pár karaktert itt is elereszteni. Az a "rossz hírünk" a Blasert állandóan "sznobpuskázóknak", hogy akár milyen nehezükre is esik majd megemészteni, ez a keresőtávcső család ugyan olyan jól sikerült, mint az R8. Nyilván nem ér fel egy Leica Noctivid-hez vagy egy Swarovski EL-hez, de kiváló minőségű, illeszkedik a márka arculatába és már a Zeiss is prüszköl miatta. Nagyon szépen lefedték a placcot a 8x30-as kis keresővel, a kötelező 8x42 / 10x42 méreteken keresztül a 8x56 lestávcsőig. Egy 10x56 még elfért volna.

II. - Éjjellátók, hőkamerák

Majd. Ez a téma egy következő bejegyzés lesz. Ez a téma meg fog várni. Addig biztosan, amíg a hazai fősodor első számú képmutatói a Niagarát prédikálják, matt részegen.

Szóval folyt.köv.

VTB