Kapitális bakik

Amikor bármelyik hazai, nyomtatott vadászújság optikát tesztel, az Isten mentsen meg bárkit attól, hogy a leírtakat komolyan vegye. A kisebbik baj, hogy nem értenek hozzá. A nagyobbik, hogy ez egyáltalán nem akadályozza meg őket abban, hogy rendszeresen publikáljanak a témában.

zx5vscdl.jpgMinox ZX5i (5-25x56) és Zeiss Conquest DL 3-12x50

Így fordulhat elő, hogy az egyik lapot "erősítő" "szakíró" képes leírni olyanokat, hogy egy céltávcső ballisztikai tornyán lövedéksebességet skáláznak, illetve a másikban szakács tesztel távmérőt és ír cifrákat. Egy másik szerző tollából, pedig az került papírra, hogy "kis hazánkban nem igazán etikus 200 méternél távolabbra lőni". Szerinte. Ne is menjünk messzire, csak az Alföldig és kezdjük meg az őz tarvad téli, válogató vadászatát. A helyszínen esetleg kifejthetné bővebben majd a Tisztelt Kolléga a 200 métert.

A vadászias lőtáv maximuma alatt mi inkább azt a távolságot értjük, amelyen belül az elejteni kívánt  vadat (faját, ivarát egyértelműen felismert és becsült kora vagy más jellemző alapján lőhetőre bírált) a vadász, a rendelkezésre álló felszereléssel (fegyver, céltávcső, kaliber, lőszer, stb.) biztonságos lövés leadásával szenvedés mentesen képes terítékre hozni.

Az is megérne egy misét, hogy vajon milyen megfontolásból sikerült a Mauser M12-es modelljét "összehasonlítani" a gyakorlatilag eldobható, 350 dolláros műanyag puska, a már kifutott, a 710-es után silány minősége és pontatlansága miatt szintén megbukott Remington 770-nel? Ráadásul két, különböző kaliberben, más-más lőszerekkel és a lövedéksebességeket sem ismertük meg, mennyit "lötyögtek". Egyáltalán azonos időpontban történt a puskák "tesztje"? A csövek állapotát vagy a lövések között eltelt időt már nem is említjük, stb. Szóval vannak a cikkben betűk, meg táblázatban számok, eljutunk a végére és nézünk ki értetlenül a fejünkből, hogy mégis mi értelme volt ennek a se füle, se farka karakterpocsékolásnak? "Beültem egy Suzuki Swiftbe, aztán egy Mercedes E-osztályba és szerintem a Mercedes jobb, de drágább." Oké! Te nyertél! Mi pedig megvilágosodtunk. Eddig nem tudtuk, de most leírtad és most már tudjuk! :) Azonban, ami az aktuális morgásunkat kiváltotta -ha már távcső blog-, nem is ez. Ez csak egy rövid intermezzo volt. Hanem az egyik vadászújság Zeiss Conquest DL vs. Minox ZX5i "összehasonlítása". Mert újabb tököt a babbal, tehát már trend.

Ráadásul aggályainkat pont egy héttel korábban, levélben jeleztük a cikk szerzőjének. Válasz azonban a mai napig nem érkezett, így most ebben a formában manifesztálódik tovább a kritika. Jelen pillanatban úgy látjuk, hogy a hazai, nyomtatott vadászmédiumok egyesült hegymászó csapata kéz a kézben, kitartóan mássza meg a dilettáns újságcikkek Csimborasszóját, ha technikáról van szó. Ez egy DWJ-nél elképzelhetetlen lenne.

Két dolog miatt "bátor" ez a hozzáállás. Egyrészt, mert a nyomtatott sajtó a sírgödör felé tart. Okostelefon, tablet, notebook, smart TV. Másrészt, mert minden kinyomtatott újság örök mementója annak, ha hülyeség került a papírra. Azt visszavonni már nem lehet. Ha itt a Blogon hülyeséget írunk, javítjuk, mentjük és ki emlékszik már rá a Wayback Machine-on kívül? Papíron azért, na. Kell hozzá a "bátorság" vagy mifene...

Autós nyelvre lefordítva -hogy mindenki értse- kezdjük ott, hogy a Minox (a Blaser házi márkája) nem középkategória, ahogy a BMW sem az. A ZX5 széria, mondjuk egy 4-es BMW. A Carl Zeiss meg legyen akkor a Volkswagen csoport, hiszen gyártanak tól-ig, ahol a DL mondjuk egy VW Golf, a VW dieselek minden nyűgjével, csúsztatásaival és nagyon messze a Porchetól. Az nem "teszt", hogy ez a kamion mennyivel nagyobb már, mint ez a kombi. Se füle, se farka, információ tartalma=0. A legfontosabb pedig, hogy 50-est 50-essel hasonlítunk!

r8-long-range-grs-news_01.jpgBlaser R8 GRS long range, Minox ZP5 5-25x56 tactical céltávcsővel.
Valaki megmutatná a középkategóriát a képen? Egyébként van, a Harris bipod az! :)

Nézzük meg, hogy az újság cikkében leírtakkal ellentétben, hogyan is néz ki a leányzó fekvése, ha az 50-es modelleken végezzük el ugyan azt összehasonlítást, amit egy 50-est hasonlítva egy 56-os modellhez végeztek:
Minox ZX5i 2-10x50 Zeiss Conquest 3-12x50 DL
Objektív átmérő 50 mm 50 mm
Nagyítás 2-10x 3-12x
Zoom faktor 5x 4x
Legkisebb látómező 4m / 100m 3,2m / 100m
Legnagyobb látómező 18,9m / 100m 11m / 100m
Szemtávolság 100 mm 90 mm
Dioptria korrekció +2,5 / -3 +2 / -3
Parallaxis korrekció Van (a megfelelő modelleknél) Nincs
Szálkeresztek Német 4A, Plex, ballisztikai Csak Német 4A
Világítópont Van (a megfelelő modelleknél) Van
Szálkereszt megvilágítás Van (a megfelelő modelleknél) Nincs
Automatikus világítás kikapcsolás Van Nincs
Hossz 335mm 347mm
Tömeg 655g 580g
zx-1_1.jpg

Nem érezzük problémásnak a formatervet. (A képen a Minox ZX5 5-25x56 látható.)

Értelmezzük tehát az adatokat. Általános célra a Minox ZX5i 2-10x50 a 2x-es kezdő nagyítása és ezért (is) a nagyságrendekkel nagyobb látószöge miatt egyértelműen jobb választás. Gondoljunk csak az esetleges utánkeresésekre vagy ha hajtásra, terelésre visz az utunk, jó fog jönni. Hogy a nagyítás vége 10x-es vagy 12x-es, az pedig 300m-ig gyakorlatilag mindegy. Akinek meg 300m feletti célra kell gyakran lövést leadnia, nem ezek közül a céltávcsövek közül fog választani.

31pcyqithnl.jpgMutatós ez is, de szebb? Ízlés dolga,... a "kupak" mintha itt is "fogaskerék" lenne! :)

A Minox-nak 1 cm-rel nagyobb a szemtávolsága, így lövéskiváltáskor komolyabb hátrarúgással rendelkező kaliberek esetén nagyobb biztonságot nyújt "kukavágás" ellen. A Minox 7,5 dkg-mal nehezebb, ha valakinek ez számítana :). Idősebbeknek, szemüvegeseknek lehet fontos szempont, hogy a Minox 0,5 dipotriával ugyan, de nagyobb korrigálási lehetőséget nyújt ezen a téren. Szálkeresztek tekintetében a Zeiss láthatóan nem törte össze magát, de azt is tegyük hozzá, hogy ebben a szegmensben akár elégséges is a német 4A (Zeiss-nél 6-os), illetve annak világító pontos (60-as) változata.

minox_zx5_i_all.jpgA Minox viszont nem csak német 4A-t kínál, hanem az ominózus cikkben említett Plex-et, világító kereszttel az irányzójel közepén, valamint BDC néven a lövedékesés kompenzálására alkalmasat is. Egyébként a Zeiss komolyabb céltávcsövein szintén elérhető a világító szálkereszt, 44-es irányzójel néven. A Zeiss Conquest DL család esetén parallaxis korrekcióra nincs lehetőség, ugyanakkor a Minox ZX5 család megfelelő modelljeit ellátták vele. A Zeiss Conquest DL család esetén 3-féle nagyítás tartomány / objektív átmérő áll rendelkezésre, a Minox ZX5 család 7-féle nagyítás tartományt / objektív átmérőt kínál. Tehát míg a Minox ZX5 család valóban minden felhasználói igényt képes lefedni a megcélzott szegmensben, addig a Zeiss Conquest DL család tagjai csak bizonyos feladatokra használhatóak. Véleményünk szerint látható (meg mérhető!) különbség van üvegminőségben, azonban szerintünk ez inkább a Minox ZX5 javára áll fent, továbbá a Zeiss Conquest DL automatikus világítási modul kikapcsolással sem rendelkezik.
575bb286c7cd7270832a01e317813449_xl.jpgA két céltávcső család közötti valódi különbség tehát az, hogy a Zeiss Conquest DL gyakorlatilag mindenben és lényegesen el van maradva a Minox ZX5 család tagjaitól. Sőt, egyes típusok megfelelői a Zeiss-nél nem is léteznek. A Minox ZX5 egy modern, megbízható, nagyon jó ár/érték arányú céltávcső család, addig a Zeiss Conquest DL mára egy kissé megkopott és meglehetősen túlárazott cső. Ráadásul a (mátészalkai?) Conquestekkel (kereskedők tudják) volt gond, nem egyszer. A Minox ZX5 család ellenben probléma mentes és nem csak, hogy nagyon széles palettát kínál, hanem kiváló minőségben teszi is mindezt, nagyon-nagyon baráti áron. Igazából, ha valaki lerakja a névjegyét a ZX5 család mellett, mindegyik puskáját fel tudja szerelni, minden feladatra, ennek az egy céltávcső családnak a tagjaiból kiválasztva az adott puskára/csőre/feladatra megfelelőt.

VTB


Megjegyzés: Mivel a kritizált cikket jegyző kolléga részben személyesnek érezte ezt az írást, ezért eltávolítottuk a konkrét utalásokat mind az újságra, mind a személyekre vonatkozóan. Még véletlenül sem volt cél semmiféle személyes felhang és nem is szeretnénk, hogy a lényegi közlésről elterelje a figyelmet. 2017.03.14.