Sufni tuning vadásznemzet. Még hiszünk a mesékben?

Mindent farag már a magyar, sőt: -Mindent is! :) Sufnituning nemzet vagyunk. Szereléket, lámpát, infravetőt, éjjellátót, hangtompítót, légpuskából kispuskát meg anyánk pi... izé hátsó felét, stb.  Miért lenne ez másképpen a vadászatban?

3_1.jpg

Ahogy a Ridley Scott 2013-as, a Jogász című híres filmjében is elhangzik "Nem hisznek a véletlenekben. Hallottak már róla, de még sose látták", (1:15-nél hangzik el a híres mondat). Amilyen állításokat néha hallunk, olvasunk a Bivalyb@sznádon, helyi-zseni által éppen feltalált, szalmából font, de világmegváltó, a Földet bevilágító, minden vadat a lesedhez csalogató infravetőkről, meg egyéb csodaszerekről, enyhén szólva is mosolyt csal az arcunkra. Főleg, hogy a hangzatos állításokon kívül más információ soha nem áll rendelkezésre, kivéve a Facebook! Na, az aztán a hiteles, hiszen 'megmondta az újság is! :-). Most komolyan, miért ilyen hülyék az emberek?

1_1.jpgNálunk nem divat nyelveket beszélni, sokan teljesen fogalmatlanok a világ más részeiről, ugyanakkor szeretnének hinni és eredményesebben vadászni. Fogalmuk sincsen róla, hogy ezeknek a "csodaszereknek" az olcsó alkatrészeit szépen összekukázzák a komák az világ elektronikus piacairól, összekalapálják a sufniban, "nevet" és "típusszámot" is adnak neki akár, nyomtatnak neki szép színes dobozt, borítót is akár és persze megy mellé az elképesztő duma. Ezeknek az eszközöknek persze -valami furcsa oknál fogva- soha nincs semmilyen specifikációja, semmilyen független szakértő intézet nem tesztelte, senki nem engedélyezte, garancia csak szóban van, a számla vagy pótalkatrész ellátás ismeretlen fogalom. Aki meg ráfaragott ezekkel, mélyen hallgat, vesz helyette gyári terméket és próbálja elfelejteni, hogy milyen hülye volt. Elmesélni meg nyilván nem nagyon fogja, csak a kereskedőknek szoktak panaszkodni -ahogy vadászboltok értékesítőitől megtudtuk-, amikor vesznek egy gyári eszközt a pórul jártak, okulva a történtekből. Az egy másik kérdés, hogy így sokkal drágább volt és megannyi bosszúság előzte meg. Nem, mintha kizárnánk, hogy vannak működő, használható, házi előállítású termékek! Azonban egyelőre koránt sem ez a jellemző.

2_2.jpgKülönösen igaz a barkács a szerelékek (nagyon óvnánk tőle mindenkit!), az infravetők és persze a fegyverlámpák terén. Pedig kivétel nélkül, egyik sem jobb semmiben a gyári, főleg prémium termékeknél, ami önmagában józan paraszti ésszel is belátható lenne. Mégis minden hónapban hallunk egy-két bepalizott, hülyére vett vadásztársról. Pedig ha csak abba belegondolnának, hogy súlyos oka van, hogy ezeket a barkácsolókat nem foglalkoztatja senki, egyik kereskedő sem áll velük szóba és kénytelenek a Facebook-on, apróhirdetési oldalakon, fórumokon osztani az észt, megmondani a tutit. Egyszerűen annyira nem egyenletes az egyébként sem túl jó minőség,  annyi a probléma a barkácsolt cuccokkal, annyira nem megoldott a javítás, pótalkatrész ellátás, hogy teljesen komolytalan az egész, úgy, ahogy van. Mindig beigazolódik a már ezerszer, unos-untalanig elmondott, örök igazság: "A drága az olcsó, az olcsó a drága!". Az vegyen csak bizonytalan eredetű, házibarkács műszaki terméket, akinél nem számít a pénz, nem érdekes, ha megy a kukába mert már az eladó sem érhető el hónapok óta vagy még igen, de sajnos nem tudott neked pótalkatrész venni még az általa egyébként "személyesen garantált" garanciális időn belül tönkrement készülékedhez, mert tankolni sincsen pénze, hogy a szomszéd faluban lévő postára átmenjen. A bringát meg már el kellett adni a múlt hónapban, mert akkor is volt egy garanciális hiba.

Azoknak ugyanakkor, akik próbálnak tényleg valami jót, jobbat, használhatóbbat tisztességesen összehozni, sok sikert kívánunk a munkájához! Azért azt se felejtsük el, hogy adott már ez a nép sok, nagy dolgot is a világnak!

VTB